„Felső-Kiskunság  szűkebb hazám” projekthét

„Felső-Kiskunság  szűkebb hazám”

A Kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Iskola projekthete

2024. október 14 -október 18.

Sok évre visszamenőleg rendezzük meg a „Felső-Kiskunság szűkebb hazám” című projekthetünket iskolánkban. Októberben egy héten keresztül a bennünket körülvevő szűkebb környezetet, hagyományokat, tájjellegű nevezetességeket mutatják be pedagógusaink a gyerekeknek.

A tanórákon a gyerekek a tananyaghoz illesztve ismerkednek meg egy-egy verssel, mesével, népdallal, népi gyermekjátékkal.

Ugyanakkor diákjaink az elmúlt héten sétákat tettek a városban, megtekintették annak védett és egyedi épületeit. Ismerkedtek a helyi térképpel, útbaigazító táblákkal.

Pedagógusaink tehát a projekt-módszertan alkalmazásával nem csak az elméleti tudás átadására szorítkoztak. A kisdiákok alkotásai újfent kiállításra kerültek. Az alkotások között megtalálható az aranyszőrű bárány, a pipázó juhász, az ürge, a vörös vércse, a Kiskunsági Nemzeti Park címere és logója, de még a birkapörkölt receptje is.

Az 1975. január 1-jén alapított Kiskunsági Nemzeti Park az ember és természet együttélésének emlékét őrzi a Duna-Tisza közén. Régészeti leletek alapján már a késő rézkortól állattartással foglalkozó népek éltek itt, és később a honfoglaló magyarok és a kunok is ezt az életformát folytatták.

A projekt a  kézzelfogható alkotások létrehozásán keresztül tudatosítani szeretné diákjaink körében, hogy saját életminőségünk javítása érdekében mennyire fontos a természet és közvetlen lakóhelyünk tisztelete, annak tisztántartása, ismerete.

Az alkotások tanúskodnak róla, hogy diákjaink jó úton járnak!