Projekthét a hagyományok és a helyi értékek jegyében

Iskolánkban, a Kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Iskolában október 7. és 10. között egy tartalmas és élményekben gazdag projekthét zajlott le, mely során két fő téma köré szerveződtek programjaink:

  • „Felső-Kiskunság – szűkebb hazám”, valamint
  • Emlékezés iskolánk névadójára, Varga Domokosra.

A „Felső-Kiskunság – szűkebb hazám” projekt keretében a diákok színes és játékos formában ismerkedtek meg városunk nevezetességeivel, a helyi kulturális értékekkel és a Kiskunság természeti kincseivel. Az iskolaudvaron népi gyermekjátékokat játszottak, Petőfi Sándor Arany Lacinak című versével ismerkedtek meg, majd ehhez kapcsolódóan rajzot készítettek az ürgeöntésről. Emellett különféle technikákkal ábrázolták a környékbeli őshonos és különleges állatokat is.

A hét másik fontos témája az emlékezés névadónkra, Varga Domokosra volt, aki 1922. október 8-án született – immár 103 éve. A felső tagozatos diákok magyarórákon az író műveit dolgozták fel, verseiről beszélgettek, elemzéseket készítettek. Ének-zene órákon pedagógusaink által megzenésített verseit tanulták és adták elő. Az alsó tagozatosok a Ritkaszép magyar népmesék című, 1998-ban megjelent mesegyűjteményből dolgoztak fel több mesét, melyeket lerajzoltak, feldolgoztak, és a 4. évfolyamosok még 3D-s kastélyokat is készítettek a történetek ihletésére.

A Diákönkormányzat méltó módon emlékezett meg „Dombi bácsiról”, iskolánk névadójáról. Koszorút helyeztek el emléke előtt, és az iskolarádión keresztül felolvasták életének fontosabb mozzanatait, valamint néhány versét is megosztották a diáktársakkal.

Iskolánkban kiemelten fontosnak tartjuk a magyar néphagyományok ápolását, valamint a helyi értékek megőrzését és továbbadását. Örömmel tölt el bennünket, hogy diákjaink ilyen nyitottsággal és lelkesedéssel vettek részt a programokban. Hisszük, hogy az élményeken keresztül elmélyített tudás és érzelmi kötődés hosszú távon is meghatározó lesz számukra.