Mesélő Dallamok – Rendhagyó énekóra iskolánkban! 

2025. október 10-én iskolánkba látogatott Dóbiás Péter, aki már több mint 30 éve járja Bács-Kiskun vármegye iskoláit, hogy zenei élményekkel ajándékozza meg a gyerekeket. Ezúttal az „Egy gyermekorvos megzenésített versei” című előadásával érkezett hozzánk.

A rendhagyó énekóra során a gyerekek nemcsak hallgathatták, hanem aktívan részt is vehettek az előadásban – énekeltek, hangszereken játszottak, és együtt élhették át a közös muzsikálás örömét. Klarinét, gitár és ének színesítette a műsort, amely minden korosztálynak tartalmas és élvezetes kikapcsolódást nyújtott.

Köszönjük ezt a különleges élményt!