2021-22. – Online fordulók végeredménye

Tisztelt Jelentkező csapatok!

Tisztelt Felkészítő tanárok!

Köszönjük, hogy beküldték bemutatkozó kisfilmjüket és kitöltötték a II. fordulós Redmenta tesztet a Galambos Sándor Országos Történelem Verseny online fordulóira.

Eredetileg 21 csapat jelentkezett be a versenyre, ebből 15-en írták meg a második fordulót.

Mellékelten küldöm az összesített végeredményt és a továbbjutott csapatok névsorát.

Értékelés:

A bemutatkozó kisfilmeknél a zsűri a kiírás szerinti követelményeket (a kisfilmnek kapcsolódnia kell a választott csapatnévhez ill. a gyerekeknek szerepelnie kell a filmen) vette figyelembe. Külön pontozta az előadásmódot (olvassák a szöveget, vagy fejből mondják; a szöveg elmondásának folyamatossága, kifejezésmódja;  használnak-e segédeszközöket: pl. jelmezek, viseletek, saját készítésű tablók stb.) A tartalmi részeknél pedig azt figyelték, hogy a téma mennyire kifejtett, mennyire illeszkedik a csapatnévhez, hogyan szerkesztette össze a csapat.

Nagyon szép munkákat kaptunk több csapattól. Néhányan azonban nem teljesen a kiírásnak megfelelően küldtek be bemutatkozó anyagot. Ez tapasztalatszerzésnek mindenképpen jó, jövőre már tudják a résztvevők, mire figyeljenek jobban.

A tesztírás nem volt könnyű, ezt tükrözik is a pontszámok. A célja elsősorban az volt a tudásszint felmérése mellett, hogy megfelelő szórást biztosítson a csapatok között.

A két forduló összpontszáma 171 pont volt, melyből a kisfilmre max. 60, a tesztírásra 111 pontot lehetett kapni.

Az országos döntőre bejutott csapatok jelezzenek vissza, hogy részt tudnak-e venni a június 3-i Kunszentmiklóson megrendezendő döntőn. A visszajelzés határideje: 2022. április 22 péntek. Amennyiben valamelyik csapat nem tud, nem akar eljönni, helyére a sorrendnek megfelelően bekerülhetnek még csapatok.

Április 25-i héten minden továbbjutó csapatot értesítünk az országos döntő részleteiről.A felkészülés alapja továbbra is a korábban kiküldött Kiírás szerinti források.

Sikeres felkészülést kívánunk minden csapatnak! 

Gratulálunk minden résztvevőnek, felkészítőnek!!

Várjuk Önöket Kunszentmiklóson!

Üdvözlettel:

Galambos Sándor Országos Történelem Verseny szervezőbizottsága