Határtalanul 2014.

Határtalanul 2014. október 6-9.

1.nap

Az első állomás Arad. A helyi Csiky Gergely Általános Iskola tanárai és tanulói fogadtak bennünket. Ünnepi műsort láthattunk a vértanúk emlékére, majd a vendégiskolák mutatkoztak be. Mi a prezentációt vetítettük le. Ezután együtt mentünk a Szabadság-szobornál tartott központi megemlékezésre. Itt megkoszorúztuk a szobrot, majd továbbmentünk a vesztőhelyhez. Az obeliszknél elmondták a gyerekek a vértanúk utolsó mondatait.

A következő város Temesvár volt. Végigsétáltunk a főtéren és meghallgattuk a város történetét. Késő este érkeztünk Székelykevére, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket. A kiadós vacsora után elfoglaltuk szállásainkat.

2. nap

Reggel látogatást tettünk a székelykevei iskolában. Az igazgató úr bemutatta az intézményt, majd kedves műsort adtak a helyi gyerekek. Bemutatták a bukovinai székelyek vándorútját, mesével, táncokkal színesítve. Mi is bemutatkoztunk a prezentációnkkal és eltáncoltuk a kun verbunkot.

Ezután buszra szálltunk és irány Belgrád. Nándorfehérváron megnéztük a híres óratornyot, ahol először harangoztak a győzelem után és felkerestük Dugovics Titusz hőstettének feltételezett helyszínét is. A várban körbesétáltunk, és ismét buszozás következett.

Galambóc várát tekintettük meg az Al-Duna mellett. Mindkettő lélegzetelállító volt.

Este még megmérkőztek a fiúk a székelykevei focistákkal. Sajnos kikapott a csapat, de senki sem bánkódott az eredmény miatt.

3. nap

Reggel elbúcsúztunk vendéglátóinktól és Szendrő várát látogattuk meg. Ilyen hatalmas várat el sem tudtunk képzelni. Még játékra is volt hely. Sajnos tovább kellett mennünk. Fejértelepet nehezen értük el, olyan keskeny út vezetett a faluhoz. Út közben a Deliblát nevű homoksivatagon haladtunk át. Sajnos betelepítették növényekkel a futóhomokot, így nem sokat láttunk belőle. Fejértelepen a város vezetője fogadott. Átadtuk az összegyűjtött adományokat, amit ő egy kis süteménnyel és a falu bemutatásával viszonzott.

Eztán Versec következett. A katedrális megtekintése után felmásztunk a várhoz. Az út meredek, a kilátás csodálatos volt.

Késő este érkeztünk Törökbecsére. A bőséges vacsora után hangszerbemutatót láthattunk, vendéglátónk elmondta és be is mutatta, hogy ők Rózsa Sándor emlékét hogyan őrzik, majd a szállásunkra mentünk.

4. nap

Reggeli után tettünk egy sétát a városban. Megálltunk Leiningen-Westerburg Károly szobránál, megnéztük a Tisza-partot. A helyi temetőben megkoszorúztuk a Milleneumi emlékművet és elénekeltük a Himnuszt. Nagy sétát tettünk a Sóskopón. Ez egy ingoványos szikes puszta. Ritka és érdekes növényeket láthattunk.

Az aracsi pusztatemplomnál is megálltunk. A hatalmas és egyben félelmetes épület romjaiban is fenséges látványt nyújtott.

Ezután elbúcsúztunk vendéglátóinktól és Palics felé indultunk. A tó és a szecessziós épületek gyönyörű látványt nyújtottak.

Késő este érkeztünk haza nagyon fáradtan, de élményekben gazdagon.

Témanap képekben