Víz Világnapja – Projektnap

Víz világnapi Projektnap – 2014. március 21.

Külön-külön feladatlapok készültek az 1., 2., 3., 4. évfolyamnak, amelyeket osztályszinten, csoportokra bontva oldottak meg.

Feladatok:

  • Keresztrejtvény: Óvd a vizet! Ehhez, a csapatoknak rajzokat kellett készíteni.
  • Szellemi ToTó
  • Kiszáradt tavacska: Minden osztály egy A1-es lapot kapott, melyre egy TÓ volt rajzolva. A feladat a következő: Beépíteni a tavat és környékét.

Meglepően szép munkák születtek. A gyerekek örömmel oldották meg a feladatokat. A délelőttöt évfolyamok közötti Játékos versengéssel zártuk

A tanulók 10-es csoportokat alkottak és feladatonként cserélődtek.

Sorversenyként kellett teljesíteniük:

  • Rákjárás
  • Békaugrás
  • Vízhordás

Kialakult egyfajta sorrend, de minden osztály nyertesként ment haza, illetve folytatta a napot.

Minden tanuló egy apró jutalmat kapott a DÖK jóvoltából.

Víz világnapi rajzpályázat

A 2014-es Víz világnapi rajzpályázat mottója: „Víz, az éltető energia!”

Március 20.-án került sor az ünnepségre.

A díjazottak ezen a napon vehették át jutalmaikat. Az idén is sok szép alkotásban gyönyörködhettünk.

A következő tanulók vehették át a munkájukért a jutalmakat:

1.b

  • Csabai Anna
  • Csajkó Zsolt
  • Fodor Zoé
  • Földszin Katalin
  • Gombár Viktor
  • Hajdu Hanna
  • Kecskés Máté
  • Kiss Vajk
  • Kovács Norbert
  • Kovács Sándor
  • Kölesdi Kevin
  • Látó Jázmin
  • Litóczki Kata
  • Szigetfű Ádám
  • Tóth Zsófia

2.a

  • Devecseri Nikolett
  • Halmai Gergő
  • Kovács Anna
  • Pulai Attila

4.a

  • Fülöp Andor
  • Jóború József
  • Klinkó Bence
  • Lipcsei Sándor
  • Muzsnyai Máté

4.b

  • Gerencsér Liza
  • Halmai Bence
  • Janovics Adél
  • Mikus Nóra
  • Mitró Lili
  • Paróczi Réka
  • Szurma Vivien

GRATULÁLUNK!