„Felső- Kiskunság szűkebb hazám” témahét

Mint minden évben, idén is megrendezésre került a témahét az iskolában. Ebben a tanévben is a „Felső-Kiskunság szűkebb hazám” téma köré csoportosultak a feladatok.

Változás, hogy a témahét feladataihoz kapcsoltuk iskolánk névadóját is, Varga Domokost. Így már első osztálytól tudhatják a tanulók, hogy kiről kapta intézményünk a nevét.

A projekthét során minden évfolyamnak voltak feladataik. Osztályonként készültek tablók, a különböző témákkal kapcsolatban. Az elkészült munkák az osztályok díszítésének részei lettek a falakon. Így a gyerekek akár minden nap láthatják, amit közösen készítettek.

Próbáltunk olyan feladatokat kitalálni, amelyek szinte az összes tantárgyhoz kapcsolódhatnak, így került megrendezésre a Kunverbunk ének és tánctanítása az Alapfokú Művészeti Iskola néptánc pedagógusának, Ivanics Lászlónak a közreműködésével.

A héten a séták során megfigyelhették a gyerekek a városban található nevezetes épületeket, ellátogathattak a Polgármesteri Hivatalba és a Diószegi emlékházba is.

A témahetet színesítette az iskolarádión keresztül megvalósuló vetélkedő, melyben az osztályok diákjai lelkesen vettek részt. A győztes osztály nyereménye egy hatalmas torta volt, melynek felajánlását köszönjük a Diákönkormányzatnak.

Szintén a témahét keretein belül emlékeztünk meg intézményünk névadójának születéséről. Varga Domokos emléktábláját egy rövid ünnepély keretein belül koszorúztuk meg.

A projekthéten a séták, a közös csoportmunkák, a gyűjtőmunkák és megbeszélések során a tanulók sok új ismerettel bővíthették tudástárukat.